Nemzetközi labdarúgás

Hét év után távozik az Intertől Júlio César: irány a QPR

Az olasz Internazionale jelentősen csökkentette a brazil hálóőrnek, Júlio Césarnak a fizetését, ráadásul a nyáron leigazolták Samir Handanovicot az Udineseből. Szinte rögtön felmerültek a pletykák, miszerint a milánói kék-feketék első számú kapusa emiatt távozik a klubtól. Julio Cesar azonban cáfolt, inkább megküzd a helyéért, jelentette ki. Úgy látszik azonban, hogy a küzdelem nem járt eredménnyel, így a rutinos brazil portás Angliába, a QPR csapatához szerződik.

""

"A vakációm alatt tudtam meg, hogy csökkentik a fizetésem. A QPR ajánlata hirtelen jött, kicsit meglepett a lehetőség, de szívesen költözöm Londonba, legalább megtanulom az angol nyelvet." – fogalmazott a kapus. César a Roma elleni bajnoki előtt fog elbúcsúzni a Meazza közönségétől.